Mert...

Fájdalmam üvölteném, de elrejtem, el kell rejtenem.

Visszamenne, de ő már nem kell,
Érzi, hálátlan lett sorsa.
Keserû könnye arcát mossa.

Arra gondol, õt ki szerette.
Ha szerette, el mért engedte.
Vissza nem jön többé soha.
Bárcsak békén hagyták volna.

Tudja jól, hogy õ már nem kell.
Ég veletek! Mást nem mondott.
Szeme túlragyogott minden csillagot...

Csak szeress már végre...........KÉRLEK!!!!!!


csak egy kicsit....ígérem nem kérek soha ennél többet...megígérem....


fenn az égen, ezer meg ezer csillag ragyog...olyan kis jelentéktelenek, mert messze vannak...mégis több millió ember szakad meg a fájdalomtól ha rájuk néz....

Ő ugyan azt az eget látja amelyet én, mégis másra gondol ha ránéz....nem is tudom hol lelhetném, azt sem tudom ki lehet az, mégis vágyom rá...

Belenevet az arcomba, mert tudja semmi hasznom...viccesnek találja... ha kedves az is fáj, mert tudom csak azért van, mert lennie kell, és ha nem így alakulna véletlenül sem fája nekem...
Szeretném már megkapni a tollat, amivel írhatom a sorsom, beleírnám azt, kivel boldog lehetek, azért mert ő is boldog velem...szeretném ha szeretne és a számra olyan csókot adna amitől függő lennék, és ha nem adna egy pillanatig fuldokolnék... és ha soha többet nem adna??... akkor nélküle már mit sem érne életem, eldobnám, mint ahogy ő engem...

Túlléptem az élettől kapott sok szemeten... mostmár nem fáj a múlt... már a jelen fáj... amikor fekszem egyedül a sötét szobában, és kimondhatatlanul jól esne ha valaki megfogná a kezem és a fülembe súgná hogy szeretlek, aztán átölelne és együtt csuknánk le szemünk...a gondolat minden erejével tépi,szaggatja,marcangolja, a lelkem...

És nem sírok, mert nem szabad....nem szabad már...tartom magam, mert tartanom kell...végtére is... "épp elmével"sem kellek senkinek...nemhogy még egy idegroncsként...

Szeretném újra hallani hogy egy senki darab szar vagyok, aki nem jó semmire... vagy legalább egy kis indok hogy miért teszem azt amit teszek... zavaros lehet, ha most azt tenném amit érzem hogy tennem kell, nem érezhetném soha kezében a kezem... és az fájna... még onnan is... tudnám hogy ezt is, mint minden mást, elszúrtam... saját magamnak...

Köszönöm neked, hogy élsz, hogy létezel, hogy vagy nekem, és, hogy soha nem okozol fájdalmat...



Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Hát itt ez a hely,
amit sokszor boldogan elhagynék.
És itt ez az élet,
amit sokszor nem nagyon értünk még.

Néha könnyebb lenne elmenekülni,
tiszta fénybe merülni,
de a hang,ami hív
de a jel,ami szól
még nem mond semmit, meddig érek s lesz-e út, hogy visszatérjek.

Fényév távolság,
csak hallgatom, csak bámulom.
Zengő fényország,
hogy láss csodát, egy életen át.

Nézem tisztaságát, mégsem értem,
hallom hangjait, és el nem érem,
ott a tenger, itt az én hajóm.

Nekem itt van dolgom, nekem itt vannak álmaim…