Utaztam...messzire...nagyon messzire...
Olyan dolgokat tudtam meg amikre álmomban sem mertem volna gondolni...
Hallanom kellett hogy a szenvedést szenvedéssel tudom enyhíteni, és akárhogyan is próbálkozom a lecke amit ebből meg kell tanulnom; a felejtés...
Érdekes hogy pont akkor amikor tudatosult a feladat, jött egy másik kb. villámcsapásszerűen...és pont akkor jött a tálcán kínálkozó alkalom hogy elszúrjam amit eddig tettem érte...mert ugye szenvedéssel a szenvedés ellen...csodálkoztam mennyire egyszerű volt olyanokat mondani neki amit eddig el sem tudtam volna képzelni...
Nemtudom miért, attól a pillanattól kezdve hogy a neve beugrott, hihetetlenül szeretném megölelni őt... hétfőn meg is teszem...
Alig várom már a következő utat... van még felfedezésre váró terület, úgy érzem...
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése